Infláció Útmutató

Az alapfogalmak tisztázása

Mielőtt részletesebben is megvizsgálnánk az infláció kialakulásának okait, és a pénzünkre gyakorolt hatását, előtte tekintsük át azokat az alapfogalmakat, amelyek későbbiekben segíteni fogják az ok-okozati összefüggések könnyebb megértését.

Infláció

Az infláció latin eredetű szó, ami felfúvódást jelent, és mint terminus technicust eredetileg az orvostudomány kezdte el használni. 

A pénz értékvesztéséről már történelmi távlatokból is vannak emlékeink. Például az ókori Róma idején, egész pontosan Néró uralkodása alatt (i. sz. 54-ben) egy denár több, mint 90% ezüstöt tartalmazott. Azonban a 270-es évekre már alig volt benne ezüst, mert – “államilag” – folyamatosan ötvözték más anyagokkal és így hoztak létre több érmét, amelyek természetesen nem értek már annyit, mint korábban. Az érmék elértéktelenítését – és az ebből fakadó inflációt – Diocletianus próbálta megállítani azzal, hogy új ezüstpénzt vezetett be.

Fennmaradt források szerint a középkori Egyiptomba 1324-ben ellátogatott a Mali uralkodó, amikor népes kíséretével átutazott Kairón, annyi aranyat költött és osztogatott el, hogy az arany látványosan veszített az értékéből, így bő egy évtizedig tartó, magas inflációt idézett elő. (A történetek forrása: Wikipedia)

Tehát összefoglalva az infláció tulajdonképpen nem más, mint a forgalomban lévő pénzmennyiség fedezet nélküli emelésének a következménye, amely a pénz vásárlóértékének csökkenéséhez, és az árszínvonal (azaz a kapható termékek árának) folyamatos növekedéséhez vezet. Tehát ugyanazon az egységnyi pénzen kevesebb terméket és szolgáltatást tudunk megvásárolni, mint korábban.

Az árszínvonal-növekedés mértéke alapján az infláció három típusát különböztethetjük meg.

• Kúszó inflációról akkor beszélünk, ha az infláció éves mértéke nem haladja meg a 10%-ot.
• Vágtató inflációnak azt nevezzük, amikor az árszínvonal emelkedés éves mértéke kétszámjegyű, vagyis 10%-ot meghaladó mértékű.
• Hiperinfláció esetén pedig az infláció olyan extrém méreteket ölt, amely akár több száz százalékos árszínvonal növekedést is eredményezhet (egyes források már az 50%-os inflációt is ide sorolják). Ilyenkor egy öngerjesztő folyamat eredményeként a gazdasági egyensúly felbillen, a pénz elveszíti funkcióját. A hiperinfláció megállítása csak erőteljes kormányzati intézkedésekkel valósítható meg.

A központi bankok hosszú távú célja, hogy az infláció mértékét az alacsony, kúszó tartományban tartsák, ahol a piaci folyamatok kiszámíthatóak és a gazdaság biztonságosan tud működni.

Defláció

Míg inflációról az árszínvonal emelkedése esetén beszélünk, addig az úgy nevezett defláció az árszínvonal csökkenését jelent, vagyis annak éppen az ellentéte. Laikusként könnyen azt gondolhatjuk, hogy a defláció jelensége kedvező lehet számunkra, azonban a valóságban egy rendkívül káros gazdasági folyamatról van szó.

Az árszínvonal csökkenése esetén a fogyasztók – amennyiben ezt megtehetik – elhalasztják a vásárlásaikat, hiszen ha várnak, akkor később majd még olcsóbban hozzájuthatnak a termékhez.

A defláció a gazdaság gyorsan fejlődő területein ma is könnyen tettenérhető. Például egy ma kapható laptop egészen biztos olcsóbb lesz egy év múlva, mivel a gyártók nagyon gyors ütemben fejlesztik az újabb és újabb processzorokat, memóriákat, megoldásokat. Tehát ha el tudjuk tolni a beszerzést kb. egy évvel, akkor majd kedvezőbb áron kaphatjuk meg (vagy ugyanezen az áron egy jobb változat is elérhető lesz).

Ennek kettős hatása lesz. Egyrészt a csökkenő kereslet hatására a boltok csökkenteni fogják a termékek árát (ami már maga a defláció), hátha akkor mégis el tudják adni, hiszen kisebb haszon is több, mint a semmi.

Másrészt ha mi is és mások is eltolják a vásárlást – a kedvezőbb ár reményében -, az keresletcsökkenést eredményez, amely következményeként a termelő cégek kibocsátása is csökkenni fog. A alacsonyabb termeléshez kevesebb munkaerő is elég, így a munkanélküliség nő. Ennek az állapotnak az állandósulása, illetve több iparágban történő széleskörűvé válása általában recesszióhoz vezet.

A következő fogalom a dezinfláció, amely nem azonos a deflációval. A dezinfláció nem más, mint a csökkenő inflációs trend. Magyarul még mindig áremelkedés van, de az hónapról hónapra vagy évről évre egyre kisebb mértékű.

Miként számolják ki az inflációt?

Egy országban az infláció mértéket mindig az adott állam statisztikai hivatala – Magyarország esetében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – állapítja meg.

A statisztikusok az infláció változását a fogyasztóiár-index (Consumer Price Index – CPI) változásának nyomonkövetésével tudják megállapítani, ami két meghatározott időpont közötti végbemenő árváltozásról ad információt számunkra.

Az összehasonlítási időszak hosszától függően beszélhetünk hosszú (éves) vagy rövid (negyedéves, illetve havi) indexekről.

A fogyasztói árindex a KSH által összeállított fogyasztói kosár árának változását fejezi ki. Ezt a képzeletbeli kosarat a szakemberek úgy állítják össze, hogy azok a termékek és szolgáltatások kerüljenek bele, amelyek leginkább tükrözik a magyar lakosság fogyasztási szokásait. Ebben a fogyasztói kosárban körülbelül 1500 tétel található, eltérő súlyozással. Az árszínvonal változását, azaz a fogyasztóiár-indexet a módosult árak és a kiinduló (bázis) árak hányadosából kaphatjuk meg. Ezt a hányadost nevezzük inflációs rátának is. A fogyasztóiár-index növekedése jelzi a pénzromlás mértékét, amelyből kiszámítható a pénzünk vásárlóértékének csökkenése.

A KSH a fogyasztóiár-index mellett más indexet is közöl, ilyen például a maginfláció, ami olyan termékek változását vizsgálja, ami leginkább a piaci folyamatok hatására képes változni. Ezért a maginflációt úgy számítják, hogy a fogyasztóiár-index megállapítása során felhasznált termékkosárból kiveszik például az energiahordozókat (jármű üzemanyagok, háztartási energia), az idényáras termékeket és a nem feldolgozott élelmiszereket, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszereket, stb. 
A maginflációs indexet inkább előrejelzésre használják, azaz változása a monetáris politika döntéshozói számára nyújt hasznos információt.

Miért alakul ki az infláció?

Miután megismerkedtünk az infláció jelenségével, nézzük meg, hogy milyen folyamatok vezethetnek el a kialakulásához.

Pénzbőség kapcsán beindult infláció

A fogyasztóiár-index növekedésének egyik legfőbb oka a gazdaságban található pénz mennyiségének emelkedésében keresendő.

Manapság a pénz mögött már nem az arany jelenti a fedezetet, mint régebben az aranystandard rendszerben, hanem a gazdaság teljesítménye, azaz a gazdaságban előállított áruk és szolgáltatások értéke. Ezért ha úgy kerül pénz a forgalomba, hogy nincs mögötte gazdasági többlet-teljesítmény, akkor inflációs hatásra számíthatunk.

Amennyiben a jegybank növeli a forgalomban lévő pénz mennyiségét, akkor növekszik az infláció, azaz csökken a pénzünk vásárlóértéke.

Egy egyszerű példával szemléltetve ezt: Egy kis mindentől elszigetelt országban 100.000 egység pénz van forgalomban, amely pontosan elegendő a kis ország gazdaságában előállított termékekre, szolgáltatásokra. Ha a pénz mennyiségét megdupláznánk, miközben a kis gazdaság pontosan ugyanannyi terméket és szolgáltatást állít elő, akkor számíthatunk arra, hogy ezek ára is megkétszereződik. 

A pénz mennyiségének növelése nem törvényszerű, hogy magasabb inflációt eredményezzen. Ha a gazdaság kellően dinamikusan tud fejlődni (például a beáramló pénz hatására), azaz növekszik az előállított javak mennyisége is, akkor a pénzbőség nem feltétlenül fog inflációt gerjeszteni.

Keresleti infláció

A keresleti inflációt a termékek iránt növekvő egyre nagyobb kereslet indukálja, ami az árak emelkedést fogja eredményezni.

Erre tökéletes példa 2021-ben tapasztalható építőipari nyersanyagok árának drágulása. Minél többen keresik ugyanis a házépítéshez vagy felújításhoz szükséges alapanyagokat, annál magasabbra szalad ezek ára, ha nincs elegendő termék a kínálati oldalon.

Szerencsés esetben a termelők és gyártók reagálnak a megnövekedett keresletre, növelik a kapacitásaikat, kibocsátásukat és így az árak vissza tudnak majd térni az eredeti árszintre. 

(Ha időközben a kereslet hirtelen visszaesne, akkor a termékek oldalán túlkínálat alakul ki, amely az árak további csökkenését eredményezi, azaz deflációs hatást vált ki. A piacgazdasági viszonyok között működő gazdasági szereplők reakciója a folyamatosan változó helyzetekre – általában – az egyensúly felé mozdítja el a rendszert.)

Kínálati infláció

A kínálati vagy más néven költséginflációról akkor beszélhetünk, ha a vállalkozások csökkentik a termelésüket a növekvő költségeik miatt. Az így kialakult áruhiány – az előző példához hasonlóan – áremelkedést eredményez majd.

A költséginfláció jelenségével a rugalmatlan keresletű termékek, például az energiahordozók (pl. földgáz, benzin, gázolaj) kapcsán találkozhatunk. Elő szokott fordulni, hogy a termelők azzal hajtják fel a termék árát, hogy csökkentik az előállítást, jelen példa esetében a kitermelést. Az energiahordozók árának emelkedése pedig jó eséllyel végiggyűrűzik az egész gazdaságon (hiszen szinte mindenki szállít valamit), azaz jó eséllyel nem csak a benzin és a gázolaj ára fog megemelkedni, hanem minden más terméké is.

A bérnövekedés által kiváltott árszínvonal-emelkedés

Az egyre növekvő munkabérek is képesek az árszínvonal emelkedését eredményezni. Abban az esetben, ha a munkaerőpiacon munkaerőhiány keletkezik (pl. Magyarország, vendéglátóipar, mert a képzett munkaerő elment külföldre dolgozni), akkor a munkáltatók között verseny alakul ki a jól képzett dolgozókért, és egyre magasabb bérekkel, juttatásokkal igyekeznek magukhoz csábítani a szakembereket.

Azonban egy cég sem tudja sokáig finanszírozni a megemelkedett bérköltségeket a bevételeik növelése, azaz a termékeik árának megemelése nélkül. Így eljutottunk ismét a emelkedő árakhoz, azaz az inflációhoz.

A társadalom korösszetételének inflációra gyakorolt hatása

A növekvő bérek infláció növelő hatása mellett beszélnünk kell egy másik problémáról is, ami a fejlett országokat érinti. Ez pedig nem más, mint a társadalom elöregedése.

Mivel egyre inkább növekszik a nyugdíjas korúak népessége (akik a nyugdíjukat gazdasági érték előállítása nélkül kapják meg, azaz nő a gazdaságban lévő pénz mennyisége), egyre kevesebb lesz az aktív korú, dolgozó, akik ezáltal egyre kevesebb értékben tudnak javakat előállítani. 

Nem beszélve arról, hogy a csökkenő munkaerő miatt megnövekszik a munkaerő ára is, hiszen a munkáltatóknak kevesebb ember közül kell kiválasztani dolgozóikat. Ezért sokszor a versenytársaknak egymásra kell licitálni a jól képzett és megbízható alkalmazottakért.

Az infláció és a devizaárfolyamok kapcsolata

Végül, de nem utolsó sorban ki kell térnünk a nemzeti fizetőeszköz gyengülésének árszínvonal-emelkedésére gyakorolt hatására is, amit 2020-2021-ben itthon mindannyian a saját bőrünkön érezhetünk. A forint 2020. október végén történelmi mélypontra süllyedt az euróval szemben, így azok a termelő cégek – leginkább kis- és középvállalkozások -, akik import alapanyagból a hazai piacra állítottak elő terméket, vagy import termékeket hoztak forgalomba, magasabb beszerzési áron jutnak hozzá az alapanyagokhoz, árucikkekhez.

Mivel nekik devizában (pl. euróban, dollárban) kellett fizetniük ezekért, így a termékek forintban kifejezett beszerzési ára jelentősen megnövekedett. Értelemszerű, hogy a megnövekedett kiadásaikat fedezni tudják, magasabb áron kell a termékeiket a hazai fogyasztóknak értékesíteni.

Jó példa erre akár egy a ruházati kereskedés is, aki az Európai Unióból szerzi be az árucikkeit, amit aztán Magyarországon értékesít. Ebből a vásárlók csak annyit érzékelnek, hogy ugyanazt az inget, amit tavaly még alacsonyabb áron vettek meg, ma már drágábban kaphatják meg.

Azzal pedig, hogy az importáló cégek a megemelkedett devizaárfolyamokhoz igazítják az áraikat – hozzátéve: teljesen érthető módon – a probléma az, hogy ezzel egy időre be is betonozták a magas árakat, függetlenül attól, hogy a forint árfolyama visszaerősödik-e vagy sem.

A magas árak fennmaradásának egyik oka, hogy áremelés után ritkábban és lassabban szokták lefelé mozdítani az árakat, ha azt már elfogadta a piac. Másrészt az esetleg ismét megugró árfolyamokról való félelem is azt diktálja, hogy megtartsák a magasabb árakat egy forint visszaerősödést követően is. 

Az infláció mértéke

Az előző fejezetben részletesebben elemeztük az árszínvonal emelkedésének lehetséges okait. A következőkben pedig megnézzük, hogy a gazdaság optimális működése szempontjából milyen volumenű infláció lenne az ideális, és miként alakult ez az elmúlt néhány évtizedben.

Az infláció ideális mértéke

Önmagában az infláció jelenségével nincs probléma, a gazdaság működésével szorosan összefüggő és elválaszthatatlan jelenség. Ahhoz, hogy a piac stabilan és jól működjön szükség van egy egészséges szintű, stabil, 2-3%-os mértékű árszínvonal-emelkedésre. Ugyanis ez az szint, ami mellett a gazdaság kiegyensúlyozott ütemben képes növekedni. Ilyen inflációs ráta mellett az árak kiszámítható mértékben emelkednek, amelyeket a bérek is megfelelő ütemben képesek követni. 

Amikor az árnövekedés volumene elhagyja a kúszó infláció szintjét, az olyan mértékű drágulást eredményez, amellyel már sokaknak nehéz lépést tartani, és finanszírozási gondok léphetnek fel.

Az inflációs folyamatokban további gondot okozhatnak a hirtelen árváltozások, amelyek sokként érik a gazdasági szereplőket. A hirtelen megváltozott piaci viszonyok között sokszor rossz döntések születnek, és egy kiszámíthatatlan környezetben a tervezés is komplikáltá válik.

Mégis, az elszabaduló inflációnál sokkal veszélyesebb jelenség – a már cikkünk elején is említett – a defláció. Az árak esésével, a negatív kamatokkal az a legnagyobb baj, hogy vásárlók egy későbbi időpontra fogják halasztani vásárlásaikat, mivel további árcsökkenésre számítanak.

Ez a kedvezőtlen tendencia pedig, mint egy tóba dobott kő hullámai, a gazdaság mélyebb rétegeire is átterjednek. A cégek az egyre csökkenő kereslet miatt nem tudják eladni az előállított javakat, amelyre az árak további csökkentésével, és az alkalmazottaik elbocsátásával reagálnak, így redukálva veszteségeiket.

Az utcára került emberek, akik bevétel nélkül maradtak, már akkor sem tudnának vásárolni, ha szeretnének, hiszen fizetés híján nem lesz mit elkölteniük. Egy olyan ördögi kör alakul ki, amelyben további áresésekre, elbocsátásokra, majd óriási mértékű munkanélküliségre lehet számítani, amelynek a végén csődbe ment cégek és szolvenciális problémákkal küzdő bankok állnak. Érthető tehát, hogy az állami szervek miért harcolnak minden létező eszközzel a defláció káros folyamata ellen.

Az infláció alakulása az elmúlt években

A következőkben egy kicsit tekintsük át, hogyan alakult az infláció az Amerikai Egyesült Államokban (USA), az Európai Unióban (EU) és hazánkban, Magyarországon. Majd megnézzük, hogy milyen okokra vezethetők vissza a jelenleg is uralkodó inflációs trendek.

A következő grafikonon az árszínvonal változását láthatjuk 1960 és 2020 között az USA-ban.

Az ábra adataiból is jól látható, hogy a 1960-as években az árszínvonal mondhatni stabil tartományban mozgott (1,46-5,84%). Majd az 1970-es években megfigyelhetőek kiugrások már a vágtató infláció szintjét is elérik, 1973-ban 11,05%, majd 1979-ben 11,25%, ami 1980-ban tetőzik 13,55%-on. A magasabb inflációs értékek az 1973-ban és 1979-ben kialakult olajárrobbanásnak, és Közel-Keleten kialakult kedvezőtlen politikai viszonyoknak – Afganisztán szovjet inváziójának – tudható be. Az 1980-as évek közepére rendeződnek a gazdasági és politikai viszonyok, az infláció mértéke pedig visszatér a kúszó tartományba, egészen a 2008-as recesszióig, amikor 2009-ben -0,36%-ig süllyed. 

A második grafikonon az EU inflációs ráta változását követhetjük nyomon, szintén 1960 és 2020 között. Ha alaposabban megvizsgáljuk és összehasonlítjuk a két ábrát, akkor láthatjuk, hogy közel azonos inflációs viszonyok uralkodtak az EU-ban is, mint az USA-ban.

Nyilvánvaló, hogy a 70-es évek olajárrobbanása és a kedvezőtlen nemzetközi politikai viszonyok éreztették hatásukat Európában is. Így némi késéssel, de az Európai Uniót is elérte a magasabb infláció, ugyanis 1974-ben az infláció mértéke 12,68% volt, ami 4,99%pontos emelkedést jelent az előző évhez képest. Majd 1980-ban az árszínvonal emelkedés mértéke elérte a 13,52%-os szintet.

A harmadik diagramon a magyarországi inflációt követhetjük nyomon 1975 és 2020 közötti időszakban. 

Az ábra adatait megvizsgálva láthatjuk, hogy az infláció szintjében szintén 1979 – 1980-ban volt egy jelentősebb emelkedés, amikor is 8,9% és 9,1%-os inflációs szintet regisztráltak. Természetesen az olajárrobbanás Magyarországot is elérte, de az akkori, szocialista berendezkedésű gazdasági vezetés nem engedte meg, hogy az teljes egészében érzékelhető legyen a lakosság számára. Az ország nagyobb összegű hiteleket vett fel, hogy így védje az árszínvonalat. Ez azonban csak rövid távon működhetett, hosszabb távon – a rendszerváltást követően – súlyos terhet jelentett az országnak ezeknek a visszafizetése.

1988-ban a fogyasztóiár-index átlépett a kétszámjegyű tartományba, ami a korábbi makrogazdasági döntésekkel és a magyarországi belpolitikai viszonyokkal hozható összefüggésbe. 

A rendszerváltást követően – amely során az ország a szocialista gazdálkodásból a piacgazdasági alapokra állt át – Magyarország gazdasági teljesítménye erőteljesen visszaesett és a munkanélküliség is hatalmas méreteket öltött, miközben mindezt jelentős mértékű infláció kísérte. 

A fogyasztóiár-index csak az ezredforduló környékén tért vissza a kúszó tartományba, egészen 2014-ig, amikor is a defláció eredményeként negatív értékekkel (-0,2%) is találkozhattunk. A 2008-as válságból történő kilábalást követően hazánkban az infláció mértéke egészen 2020-ig a kívánatos 3% körüli értéken mozgott. 

A pénzünk vásárlóértéke

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mit jelent a számunkra a magas inflációs ráta? A válasz rendkívül egyszerű. Minél magasabb az infláció, annál gyorsabban romlik pénzünk vásárlóértéke.

Mit is takar az, hogy vásárlóérték? Ha jelenleg egy egységnyi pénzen tíz terméket tudok megvenni és évi 10% az infláció, akkor jövőre egy egységnyi pénz már csak nagyjából 9 termékre (egészen pontosan 9,09 termékre) lesz elegendő.

Vegyünk egy olyan helyzetet, ahol egy egységnyi pénzen meg tudunk vásárolni egy terméket. Tegyük fel, hogy az infláció tartós és pontosan az 1%-os szinten van. Kereken 70 évvel később – az 1%-os éves infláció hatására – az egy egységnyi pénzünkön már csak fél egységnyi terméket leszünk képesek megvásárolni. Vagyis a pénzünk vásárlóértékének a felét elveszítettük. Ezt nevezzük a pénz felezési idejének. 

Minél magasabb az infláció, annál gyorsabban feleződik meg a pénzünk vásárlóértéke. 2% inflációs ráta mellett ez 35 év, és ahogy nő az inflációs ráta, úgy gyorsul a pénz romlásának üteme, azaz egyre kevesebb idő kell ahhoz, hogy értéke feleződjön.

Amíg az éves infláció az ideálisnak tartott 2-3% körül mozog, addig a felezési idő évtizedekben mérhető, de például 10%-os tartós pénzromlás esetén alig több, mint 7 év alatt veszíti el pénzünk a vásárlóértékének a felét!

Hiperinfláció a múltban

A defláció kapcsán már megismerkedtünk egy szélsőséges gazdasági folyamattal. Most nézzük meg ennek az ellentettjét, amikor az inflációs ráta tartósan eléri vagy meghaladja az 50%-ot, de az alábbi példákból látni fogjuk, hogy nem ritkán még a több száz vagy ezer százalékot is.

A világtörténelemben számos alkalommal találkozhattunk a hiperinfláció jelenségével, ami legtöbbször valamilyen gazdasági válság, vagy háborús konfliktus eredményeként következett be, és gyakran együtt jár a pénzbe, illetve a pénz értékébe vetett bizalom megrendülésével is. Kiváltó oka jellemzően az  állami bevételek hiánya. Ezt a hiányt a kormányzatok igyekszenek hitelből fedezni. Ha azonban az állam nem kap hitelt (mert például nem bíznak a befektetők abban, hogy vissza fogják kapni a pénzüket), akkor kénytelen lesz pénzt nyomtatni, viszont a fedezet nélküli pénzkibocsátás eredményeképpen a fizetőeszköz elértéktelenedik. Mindez végül oda vezet, hogy az adókból származó bevételek is egyre inkább csökkennek. Az így kialkuló hiányt az állam további pénznyomtatással igyekszik enyhíteni, ami csak olaj a tűzre, hiszen tovább növeli az eddigre már egyébként sem alacsony inflációs rátát. 

Ilyen hiperinfláció alakult ki az első világégést követően Németországban is, amikor a márka havi (!) 3,25 millió %-ot inflálódott.

A történelem legjelentősebb áremelkedése pont a II. világháború utáni Magyarországhoz köthető. Hazánk pénzneme akkoriban a pengő volt, amelynek a hiperinflációja 1945. júliusában kezdődött és 13 hónapon át tartott. A pénzromlás havi (!) mértéke 41 900 billió %-os volt annak csúcsán, vagyis az árak minden 15 órában megduplázódtak. Így fordulhatott elő, hogy egy munkás, aki reggel kenyeret tudott venni a pénzén, este már egy doboz gyufát sem kapott. Mígnem a pengő inflációjának az 1946. augusztus 1. napján bevezetésre került forint vetett véget.

Az 1980-as években több dél-amerikai országban, így Peruban, Bolíviában és Argentínában is a hiperinflációnak lehettünk tanúi.

Kicsivel az ezredfordulót követően, az iraki háború kitörésekor a közel-keleti országban is tombolt a pénzromlás. Majd 2008-ban Zimbabwéban Mugabe elnök regnálása idején, a helytelen gazdasági intézkedések következményeként olyan mértékű hiperinfláció alakult ki – az árak naponta duplázódtak -, ami megközelítette a magyar pengő inflációját.   

Az infláció nyertesei, vesztesei

Megismerve az inflációs folyamatok működésének mechanizmusát nézzük meg, hogy kik nyerhetnek vagy veszíthetnek a pénzromlással.

Mint minden szituációnak az életben, az inflációnak is lehetnek nyertesei. Az árszínvonal tartós emelkedése kedvező lehet az adósok számára, akik alacsony fix kamattal tudtak kölcsönt felvenni a pénzintézetektől. Például, ha a hitelünk kamata a futamideje alatt végig fix (pl. 4,5%), akkor egy ennél magasabb infláció esetén kevesebb reálértékű pénzt kell visszafizetnünk. Ebből logikusan következik, hogy ilyen esetben a hitelezők viszont reálértékben veszteségeket fognak elkönyvelni a kölcsön kihelyezésén.

Azok a vállalkozások is előnyt élveznek, akik képesek a termékeik árába beépíteni az inflációt (azaz ennek mértékével emelni az árakat) anélkül, hogy ez a termékek forgalmában csökkenést jelentene.

Nem fogja hátrány érni azokat az alkalmazottakat sem, akik olyan fontos szakmai tudás birtokában vannak, vagy olyan pozíciót töltenek be, hogy a bérüket a munkaadójuk kiigazítja az infláció mértékével. Ezzel szemben a fix bérre bejelentett alkalmazottak nem biztos, hogy el tudják érni ugyanezt, így ők a fizetésükön kevesebb terméket tudnak majd megvenni, mint korábban.

Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy a pénzromlás legtöbbször nem azonos mértékben sújtja az egyes termékeket és szolgáltatásokat. Vagyis lesznek olyan javak a fogyasztói kosárban, amelyek nagyobb mértékben fognak drágulni, míg mások kevésbé. Mivel a fogyasztói szokások nem egységesek, ezért logikus, hogy az emberek nem ugyanazokat a termékeket fogják preferálni. Így azok a fogyasztók, akik olyan termékeket vásárolnak a fogyasztói kosárból, amelyek ára kevésbé emelkedett, őket kevésbé érinti a fogyasztóiár-index emelkedése.

Az árak emelkedésének a legnagyobb vesztesei azok az emberek, akik megtakarításaikat pénzben tartják. Még akkor is, ha az egy megtakarítási számlán pihen, és nem a párnába varva. Hiszen ilyen esetben a pénzünk folyamatosan veszít értékéből, mert a megtakarítási számlák kamatai jellemzően még az 1,0%-ot sem érik el. 

Ezért azok, akik tudatosan használják megtakarított pénzüket – ők a befektetők – például kötvényekbe, vagy részvényekbe fektetnek, ahol inflációt meghaladó hozamokat is elérhetnek, így megőrizhetik vagyonuk vásárlóértékét.

Az infláció hatása a befektetéseinkre

Az inflációt nem tudjuk elkerülni. Amióta az ember elkezdte a pénzt használni, azóta létezik a pénzromlás jelensége is. Adódik tehát a kérdés, hogyan hat az árszínvonal változása befektetéseinkre, és mit tehetünk azért, hogy elkerüljük az esetlegesen káros hatásait? 

Minden tudatos befektető igyekszik figyelemmel kísérni az inflációs trendeket, mivel az közvetlenül és közvetve is befolyásolhatja befektetéseik reálhozamát.

Az infláció változása alapvetően meghatározza azt, hogy a központi bankok milyen monetáris politikai lépésekre szánják el magukat. Teszik mindezt azért, hogy a gazdaságpolitikájuk részeként megfogalmazott inflációs céljukat elérjék. Ilyen például az MNB által 2021. júniusa óta többször felfelé módosított jegybanki alapkamat is.

A jegybankok által meghozott döntések viszont kihatnak a különböző pénzpiaci termékek (pl. részvény, kötvény, deviza, stb.) árfolyamaira és hozamaira is.

Ezért a befektetők árgus szemekkel figyelik az inflációs folyamatok alakulását, ami alapvetően meghatározhatja a rövid és hosszú távú befektetési stratégiák megválasztását. Teszik mindezt azért, hogy infláció feletti hozamokat legyenek képesek realizálni, de legalábbis megőrizni pénzük vásárlóértékét, amelyre szerencsére több befektetési termék is megfelelő alternatívát nyújt.

A kockázatkerülő lakossági befektetők például választhatják az állampapírokat is, amelyek közül a Prémium Magyar Állampapír az előző évi, KSH által közzétett infláció szintje fölött fizet egy fix kamatprémiumot. Vagy választhatják az amerikai piacon elérhető úgy nevezett TIPS ETP-ket is, amelyek kimondottan infláció követő kötvények.

Akik pedig magasabb kockázatvállalási hajlandósággal rendelkeznek, vásárolhatnak a részvényeket is. Természetesen itt sem mindegy, hogy melyiket.

Alternatív megoldásként pedig nem szabad megfeledkeznünk a termőföld- vagy ingatlanvásárlásról, és az arany befektetésről sem, amelyekkel eredményesen csökkenthetjük portfóliónk kitettségét az inflációval szemben.

Befejezés

Megállapíthatjuk, hogy az infláció kapcsán a kiszámíthatóság és az alacsony mérték szükséges és hasznos. Egy ilyen környezetben kiszámíthatóak és jól tervezhetőek a gazdasági folyamatok, ami  garantálja számunkra a folyamatos fejlődést. 

Problémák akkor lépnek fel, ha az infláció mértéke megugrik és a központi banknak kamatemelést kell végrehajtani, hogy megfékezte, visszafogja azt.

A befektetők számára mind a növekvő infláció, mind a kamatemelés kihívást jelent, mivel ezek gyakran járnak a részvényárfolyamok – akár jelentősebb – esésével. Ezért minden befektető igyekszik olyan diverz befektetési portfóliót összeállítani, ami képes eredményesen csökkenteni megtakarításai kitettségét az inflációs kockázatoknak.